Miért jó ismerni az asztro-iker párunkat

Asztrológiai értelemben asztro-ikreknek nevezzük azokat az embereket, akik hely, év, hónap, nap és óra szerint egy időben születtek. Magyarországon a kis távolságok miatt nincs komoly módosító szerepe a születési helynek. Tágabb értelemben asztro-ikrek azok, akik egy napon születtek, legyen az a világ bármely szeglete.


Nagyon érdekes annak vizsgálata, hogy az ascendens változása – és ennek következtében a házak eltolódása miatt – mennyire hasonlók és mennyire különbözők a tendenciális lehetőségek, azaz az egy napon, de különböző időpontokban született emberek élete, azok eseményei mennyi egyezést és mennyi különbözőséget mutatnak. Külön érdekesség az is, hogy az eltérő családi, társadalmi háttérből jövő emberek hogyan élik meg ugyanazokat a fényszög kapcsolatokat. 
Az asztro-ikrek horoszkópjainak, életének elemzése, története nagyon hasonlít a bridge versenyekhez, ahol mindenki ugyanazt a leosztást kapja, mégis többféle vállalás és többféle végeredmény jön ki belőle.
Kinek és miért hasznos a saját asztro-ikrével megismerkedni? Mindenkinek, aki egy kicsit is szeretne önismeretre szert tenni. Azoknak pedig, akik asztrológiát tanulnak különösen ajánlott. 
Mindannyiunknak a saját horoszkópja a saját koanja, azaz meditálásra megkapott ábrája az, amit egész életében, minden nap fejtegethet. 
Saját horoszkópunk „megfejtésének” azonban van egy komoly nehézsége, mégpedig, hogy – mivel túl közel vagyunk – nincs rálátásunk magunkra, ráadásul amit csak holnap fogunk megtanulni, meglátni, megérteni, arra ma nem tudjuk a választ. Sokat segíthet viszont valaki, akinek a miénkkel azonos vagy legalább nagyon hasonló – lapokat osztottak le. 
Az indíttatása saját aszro-ikerpárjának megkeresésére természetesen mindenkinek más. Az enyém az, hogy születésemkor volt egy ikertestvérem, aki 9 napig élt. Valószínűleg ezért van jobban igényem arra, hogy hozzám hasonló emberekkel találkozzak. A hasonlóságot gondolkodásban és minden másban is nagyon sokra becsülöm. 
Sok embernek van/volt rejtett ikertestvére, nekik szintén nagyon érdekes felismeréseket hozhat az asztro-ikrükkel történő találkozás. (A Hellinger féle családállítás sokat foglalkozik ezzel a témával. Magyarul is megjelent Alfred Austermann: Dráma az anyaméhben című könyve.)
Én több mint 40 éve keresem a saját asztro-ikreimet. Csak az utóbbi időszakban – az internet segítségével – találtam rá néhányukra, szerencsére sokukkal sikerült találkozni is. 
Tanárnő szerettem volna lenni, de speciális körülményeim ezt nem tették lehetővé. Akikről a legtöbb információm lett, tanárok lettek. Legtöbb beszélgetésem azzal a hölggyel volt, akinek ugyanolyan speciális körülményei voltak, vannak és szintén szívesen lett volna tanárnő. Vele van a legtöbb hasonlóság az életünkben. 
Nagyon jó hangulatúak és érdekesek voltak ezek a beszélgetések. A legmegdöbbentőbb élményem azzal a hölggyel volt, aki magához is meghívott. Már régóta beszélgettünk, amikor a férje hazajött, akiről sem azelőtt, sem akkor nem esett szó... amikor megláttam, szinte a szívverésem is elállt, a megszólaláson túl is hasonlított az első férjemre. Leült mellém és még a mozdulata is kísértetiesen ugyanolyan volt, ahogy itta a kávéját. 
Az asztro-ikrek adatbázist a honlapomon (Asztrológia Páholy) azért hoztam létre, hogy az ugyanazon a napon született emberek egymásra találhassanak. Mindenkinek lehet regisztrálni, aki kíváncsi, vajon mit kezdtek mások a hozzá hasonló lehetőségekkel. 
Örülnék, ha jelentkeznének nálam, akik egymásra találtak, nagyon szívesen megírnám a különböző élettörténeteket, a hasonlóságokat és a különbözőségeket egyaránt. 
Szabó Zsuzsanna
asztrológus
www. asztrologiapaholy.hu